Küszöbökről – egymás közt!
Szeretnénk most néhány információt megosztani Önökkel arról az ajtó tartozékról, kiegészítőről, amit gyakran csak akkor vesz észre az ember, ha megbotlott benne!
Ez a jó öreg küszöb!
Amióta ajtót használ az ember, létezik ez a kis „tartozék”, aminek funkciója az évszázadok során, az ajtók fejlődésével párhuzamosan, változott, változik. Sőt, tudnunk kell, előbb volt küszöb, mint ajtó!
Az őskori-ókori falnyílások, ami a bejárat szerepét töltötték be, jellemzően keményfa vagy kő kávával készültek, és természetesen az alsó összekötő is szerepet kapott, amit mai értelemben véve küszöbnek nevezhetünk.
Később jött a küszöb, az ajtóval együtt betöltve a szerepet: a nyílás lezárása, és a csapadék becsurgásának megakadályozása. Ebben az időszakban azért más szerepe is volt a küszöbnek: védelem a rágcsálók bejutásával szemben.
Az évszázadok során, mint minden, ennek az elemnek a jellege, megjelenése is változott, de továbbra is megőrizte funkcióit:
– a nyílászáró szerkezet két függőleges oldalának összekötése
– a két helyiség burkolatának elválasztása
– burkolati szintek kiegyenlítése
– esetenként víz bejutásának, vagy kifolyásának megakadályozása
– az ajtó lapjának ütköztetése.
Napjainkban a beltéri ajtók esetében a küszöb egyre inkább elveszti jelentőségét, mert a korszerű burkolatok alkalmazásával egyrészt a szintbeli azonosság, kellő körültekintéssel, biztosítható, másrészt az ajtók záródása nem igényli az alsó ütköztetést.
Természetesen egy bejárati ajtó ma is igényli a küszöb meglétét légzárási, vízzárási okok révén, de ez a termékkör „más tészta”.
Visszatérve a küszöb feladataira, ma már a víz elleni védelem sem szempont, mivel a vizes helyiségekben (pl. fürdőszoba) a korszerű gépészeti egységek, padlóösszefolyó vagy víznyelő rács sor révén, szinte kizárják a víz túlfolyás lehetőségét.
Ami az ajtók által elválasztott terek burkolatának célszerű megszakításakor jelentkező munkahézagot illeti, ma a különféle funkciójú hézagtakarók, burkolatváltók, igen széles választéka áll rendelkezésre. Ezeket nem nevezhetjük küszöbnek, mivel beépülési magasságuk, pont a botlásveszély elkerülésére, nem jelentős. Ez az alacsony beépítési magasság biztosítja a mozgáskorlátozottak zavarmentes közlekedését is.
Néhány típus, a teljesség igénye nélkül:
A közel múltban egy új irányzat indult meg, ami alapvetően a komfortfokozatát növeli egy beltéri ajtónak, ez az
automata küszöb.
Igen elmés, egyszerű szerkezet, csak akkor működik, amikor az ajtót becsukják. Jelentősége ott van, ahol esetleges szaghatások, páraátvezetődés kizárását tervezik,vagy a huzatérzetet akarják csökkenteni, esetleg hanggátlást növelése,áthallás csökkentés, a cél.
Ezeknek a feladatoknak ez az okos kis szerkezet kiválóan megfelel, beépítése pontos, precíz munkával, de nem túl bonyolultan, megoldható.
Lássuk, hogy néz ki, milyen funkciókkal bír:
A termékeket különféle típusokban, méretekben, gyártják, van ajtó alsó élbe beépíthető, ajtó lapsíkra építhető, üvegajtóra szerelhető változat is.
Közös tulajdonságuk, hogy az ajtólap záródásakor a pántoldali élen kiálló szerelvény, aminek kiállása szabályozható az ajtó illesztési hézagjához igazítandó a működtetést, hozzányomódik a tok aljzat részéhez, evvel egy belső rugót tehermentesít, és a kimozduló gumírozott záróelem hozzá zár az aljzathoz, vagy burkolatváltóhoz.
Gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy az ajtó hanggátlása 3-4 dB-el javul, ami egy dekor beltéri ajtónál közel 20 %-os javulás.
Az automata küszöb napjainkban egyre népszerűbb, és ezért Társaságunk megkezdte rendkívül kedvező áron, az automata küszöbök beépítését, vevőrendelésre, az általunk forgalmazott dekorfóliás beltéri ajtó termékcsaládnál.
Kérjük, figyelje hirdetéseinket, bővebb információt, árakat, azokban adunk meg.
A fentieket azért osztottuk meg Önökkel, mert jelszavunk:
„GENS UNA SUMUS”. – Egy család vagyunk.
Higgyen nekünk, bízzon bennünk, megéri!
www.ajtoablakbirodalom.hu