JOLA - Kívül | Belül Otthon
jolaholding.com - Gyártás, kereskedelem és vendéglátás 3 országban
jolaholding.com - Gyártás, kereskedelem és vendéglátás 3 országban

Legújabb budapesti, újbudai üzletünk nyitása kapcsán kereskedelmi vezetőnkkel, Tóth Attilával beszélgettünk

Budapesten a JOLA három szaküzlettel várta eddig a vásárlókat. Miért láttátok indokoltnak a boltnyitást Újbudán?

Valóban, Pesten eddig Rákospalotán, Újpesten és Pestszentlőrincen volt üzletünk, azonban a vásárlói igényekből, érdeklődésekből és a munkákból úgy ítéltük meg, hogy feltétlenül indokolt egy budai üzlet megnyitása.

Természetesen a három üzlet mellett az érdi és szigetszentmiklósi üzlet is folyamatosan szolgálta ki a budaiakat, de a vásárlók kényelméért és a kiszolgálás gyorsítása érdekében ezt a lépést az év eleje óta fontolgattuk. Szeptemberre meg is valósul.

Miért pont Újbuda, miért a XI.kerület?

Ha úgy tekintenénk a XI.kerületet, mint önálló várost, akkor az ország ötödik legnagyobb városa lenne, a maga 150.000-es népességével, és 73000 háztartásával. A kerület ugyan igen eltérő városrészekből áll (Kelenföld, Albertfalva, Gazdagrét, Tabán, Lágymányos, Kamaraerdő, Sasad, stb.), azonban a JOLA termékkínálatának sokszínűsége pontosan egy ilyen összetett területre van kitalálva.

Fehérvári út 120. Jól kiválasztott helyszín!

Úgy igyekeztünk megválasztani az új üzlet helyét, hogy mind autóval, mind tömegközlekedéssel egyszerűen lehessen hozzánk találni, és a Fehérvári utat azért az újbudaiaknak és budapestieknek sem kell bemutatni. A Móricz Zsigmond körtérről és a Kosztolányi térről is egyszerűen odatalálni.

Az üzlet könnyedén megközelíthető a XXI., XXII., XII., IX. és I. kerületből is!

Teljes termékkínálattal érkezünk?

Hogyne. Beltéri és bejárati ajtók, fa és műanyag ablakok, padlók, parketták, garázskapuk, hőszigetelési rendszerek, kiegészítők, redőnyök, párkányok. Mindez igényesen bemutatva, szemléltetve, ahogyan az egy JOLA szaküzlettől elvárható.

Mi az, amivel kiemelten készültök a nyitással kapcsolatban?

Természetesen nyitási akciókkal készülünk, de itt is fontos kiemelnünk: üzletvezető kollégánkat június eleje óta képezzük szakmai és gyakorlati oktatásokon, bolti rutint is oktatva neki, valamint a beérkező – szerencsére komoly mennyiségű – érdeklődéseket is ő kezeli már.

Ezt azért is fontos kihangsúlyozunk, mert a JOLA alapfilozófiájának fontos részét képezi az EMBER, akinek szakmai tudása és vevőorientált hozzáállása alapfeltétel és kulcsfontosságú!

A nyitás pillanatára így már valóban jól felkészült, rutinos szakemberek várják majd az érdeklődőket, ami éppoly fontos, mint a JOLA piacvezető árai, vagy a legszélesebb választék!

Hogyan, merre tovább?

Elég nagy Budapest – Egyelőre maradjunk annyiban, hogy készülünk valamire…