Két nagy munka Zalaegerszegen

 

Zalaegerszegen 2005. óta rendelkezünk szaküzlettel, 4 éve pedig tágasabb, igényesebb, alaposabb üzlethelyiségbe költöztünk a Rákóczi úton.
A beérkező lakossági igények mellett mind a vállalkozások, mind a non profit szervezetek megkereséseinek is igyekszünk eleget tenni. Így volt ez a két most kiragadott munka esetében is.
Pár gondolatot, emléket kértünk Korcz Ferenc Régióvezetőtől, amiket Csepregi Tibu fotóival illusztráltunk.

Göcsej Metál Kft

A 2000-ben alapított vállalkozás ipari csarnokok építésével, mezőgazdasági – és gyártócsarnokok teljes körű kivitelezésével, bányaipari és élelmiszeripari technológiai berendezések gyártásával, és szerelésével foglalkozik. Rengeteg nemzetközi és hazai referenciamunkával rendelkeznek

„Sosem felejtem el, kb 13 éve besétált az üzletünkben a Kft Ügyvezetője egyben tulajdonosa, Pers Gyula „ szükségem lenne pár m2 laminált padlóra” és akkor előkerült a tervrajz, jópár m2-ről volt szó, „Ablakokkal is foglalkoztok?” hangzott el a kérdés, „természetesen” válaszoltam és hát jó pár műanyag nyílászáróról kellett árajánlatot készítenem illetve ipari kapukról, beltéri ajtókról, palettaemelőről, szalagfüggönyökről, automata bejárati ajtókról. Abban az évben két komolyabb sikeres projekten voltunk túl (Atlanta Electro Systems ipari csarnokai).. Azóta is évente 5-6 projektben összedolgozunk, ipari létesítmények, mezőgazdasági csarnokok, összeszerelő üzemek, gyártócsarnokok kivitelezésében, elsősorban műanyag nyílászárók, zsalúziák, beltéri ajtók, ipari kapuk, laminált padlók beszállításával, beépítésével.”

Göcsej Metál

Zalaegerszegi Duális ágazati Képző Központ Nonprofit Kft

Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Nonprofit Kft. a helyi ipari vállalkozások közös cége, amely valós termelési környezetben teszi lehetővé a gépészeti szakmák iránt érdeklődő diákok gyakorlati képzését.
Magasan képzett, korszerű gyakorlati tudással bíró szakemberek képzésére hivatott, amely évről évre fejlődik a helyi gazdaság igényeit szem előtt tartva. Az új épületben korszerű géppark és oktatás, magasan képzett szakembergárda várja a diákokat.

A mi munkánk sem volt kevés: 1400 m2-es iparicsarnok komplett kivitelezése, a földmunkától a teljes műszaki átadásig.
 „2020. tavaszán egy éves intervallumban kellet teljesítenünk  a profjektet, meglehetősen feszített tempóban és a különböző nehezítő körülmények ellenére. (Koronavírus lezárások, építőanyag hiány, emberhiány.) Mindezek ellenére sikeresen zártuk a projektet, és ami szintén fontos: időben. Ebben a cirka 3/4 évben rengeteg tapasztalatot szereztünk, mind szakmailag, mind munkaszervezésben. A projekt vége és az átadás 2020. szeptemberében volt.
Amit mi szállítottunk, építettünk és gyártottunk:  Műanyag nyílászárók, Függönyfalak, Beltéri ajtók, Tűzgátló ajtók, Ipari kapuk, Wpc terasz burkolatok, Térelválasztó falak -toló rendszerek, Mozaik padlószőnyeg, Füstelvezető kupolák

Zalaegerszeg

Bár a JOLA büszkén vallja magát a lakossági megrendelések szakértőjének, amit látszik, nagyobb projektek esetében sem vallunk szégyent.

Zalaegerszeg
Zalaegerszegi elérhetőség

ÜZLETVEZETŐPásztori Péter


CÍM8900 Zalaegerszeg, Rákóczi út 13.


MOBIL+36 20 400 50 69


E-MAIL[email protected]

Nyitvatartás

HÉTFŐ – PÉNTEK9:00 – 17:00


SZOMBAT9.00-12.00


VASÁRNAPZárva

Árajánlatot kérek ettől az üzlettől!

Üzemeltető cég: Rapko Door Kft., Visegrádi utca 59-61. Fsz. 1., Adószám: 24676816-2-41, Postacím: 9700 Szombathely, Gagarin u. 14.

Ízelítő zalaegerszegi kollégáink munkáiból:

Pásztori Péter

Pásztori Péter

Üzletvezető

Kulcsár Tibor

Kulcsár Tibor

Üzletvezető helyettes


MOBIL+36 30 233 46 22