Szellőztessünk, vagy spóroljunk a fűtésszámlával?

A fenti kérdéssel a téli-tavaszi időjáráskor aktuális újra foglalkozni. Ezeken a hasábokon már mi is írtunk erről a témakörről néhány gondolatot, azonban –tapasztalat szerint- nem lehet elégszer foglalkozni a témával, ami a mostani energia árak mellett bár látszólag marginális, valójában kardinális kérdéskör.

Szellőztetés
Először is nézzük meg a problémát stílszerűen a kályhától kiindulva

Először is nézzük meg a problémát stílszerűen a kályhától kiindulva. Vásárlónk, azzal a kívánsággal, a kívánsággal érkezik üzletünkbe, hogy szeretné kicserélni az ablakát, mivel elvetemedett, rosszul zár, lobog a függöny, jön be a hideg az utcáról. Munkatársunk meghallgatja az elképzelést, árajánlatot ad, a vásárló megrendeli a terméket, amikor megérkezik, az ablak beépítésre kerül, és a vevő boldog, hogy teljesítettük az elképzelését. Majd telik múlik az idő, beköszönt az ősz, lehullanak a falevelek, a hőmérő higanyszála is meredeken esik, és amikor elérkezünk, az adventi időszakba a korábban boldog vevőnk kissé szomorúan újra jelentkezik, hogy rossz az ablak. Néhány perces beszélgetés során kiderül, hogy nem az ablak a rossz, hanem elkezdett penészedni a lakás, amit az ablak rossz gyártásának tulajdonít. Vásárlónk továbbra is azt gondolja, hogy az ablak a rossz, hiszen a régi elöregedett ablakkal nem fordult elő ilyen eset.

Szellőztetés
Az esetek döntő többségében egy típus beszélgetés veszi kezdetét.
Szellőztetés

Az esetek döntő többségében egy típus beszélgetés veszi kezdetét. Megtudjuk, amit egyébként is sejtettünk, hogy majdnem minden nap percekre szellőztetést végez, mégis megjelent a penész a lakásban. Amikor elmondjuk, hogy nem az ablak a rossz, hanem rosszul használják, sokszor megbántva érzik magukat. Azt tudni kell, hogy az emberi életforma páratermeléssel jár. Mi nem látjuk, de ahogy beszélünk a tüdönkből páradús levegő kerül a külvilágba. A külső környezet, ameddig tudja, elnyeli ezt a párát, de amikor a levegő túltelítődik, akkor ez a pára kicsapódik a környezet hidegebb felületein. Ez a kicsapódott pára ideális táptalaj a penész megjelenéséhez. Ezt a penészedést lehet próbálni sokféle háztartási szerrel eltávolítani, de ha nem szüntetjük meg a kiinduló állapotot, vagyis csak a következménnyel foglalkozunk, és nem szüntetjük meg az okot, akkor egy soha véget nem érő folyamatot indítunk el. Pedig valójában igen egyserű a megoldás. A környezetünkben lévő páradús levegőt ki kell vezetni a lakásból a külvilágba.És igen néhány naponta pár perces szellőztetés, egy lakott lakásban az esetek többségében nem elég. 

„hogy lehet elősegíteni a penész megjelenését?”

Furcsa dolgot mondok: hogy lehet elősegíteni a penész megjelenését? Ez is egyszerű: keveset szellőztetünk, vagy nem elég hosszan, az egyik szobában lekapcsoljuk a fűtést (mivel csökken a hőmérsékelt itt hamarabb fog kicsapódni a pára), sokat mosunk, teregetünk, az erkélyről a virágokat télire az egyik szobában tartjuk, sokat locsolva a növényeket. Ez mind megemelkedett páramennyiséget jelent. És valóban, ha ezt nem vezetjük ki a külvilágba, akkor a már tárgyalt penészedés megjelenik, és sokáig velünk marad. A szellőztetés mellett szerencsére van lehetőség egy egyszerű szellőző berendezés alkalmazására. Az automata szellőzőt minden üzletünkben forgalmazzuk, és ami a jó hír, hogy ennek alkalmazásáról, nem tudunk lekésni. Amennyiben vásárolunk egy ablakot, azt szakember beépíti, és másnap arra a döntésre jutunk, hogy szükségünk van erre a szellőző berendezésre, akkor utólagosan is bármikor beépíthető a nyílászáróba. Üzleteinkben többfajta szellőző elérhető.

penész
A legjobb döntés a folyamatos szellőzést biztosító rendszer.
AERECO

A legegyszerűbb a folyamatos szellőzést biztosító rendszer, mely télen, nyáron egyaránt szellőzteti a lakást. Ennek egy változata az automata szellőző, mely a levegő páratartalmára érzékelve nyitja vagy zárja a szellőzőt. Ahol nyílt égésterű gázkészülék van ott eleve javasolt ennek a készüléknek a használata. A harmadik típus ennek az automata szellőzőnek a zárható típusa. Amikor nem lakjuk a lakást, vagy elutazunk, és úgy döntünk nincs szükség a szellőzésre, egy kis kapcsoló segítségével el tudjuk zárni a készüléket. Tehát amikor új nyílászárót vásárolunk azzal a szándékkal, hogy a régi elöregedett, és egy tökéletesen záródó ablakot szeretnénk vásárolni, akkor azt figyelembe kell venni, hogy az optimális eredményhez, a szellőzésről, szellőztetésről se feledkezzünk meg.

Szaküzleteink elérhetőségei

Az akciós készletes ablakokról érdeklődjön az alábbi szaküzleteink valamelyikében, vagy kérjen ingyenes online árajánlatot pár kattintással!