Korábbi írásomban ejtettem néhány szót a lakás páratartalmáról. Ezt sokan nem is gondolják fontos szempontnak. Pedig ahogy az élet sok területén a túl kevés és a túl sok is rossz. Páraszegény légkör ugyanúgy orvosi panaszokat (fejfájás, ingerlékenység, rossz közérzet) idéz elő mint a páradús környezet (frusztráció, légzési nehézségek). E mellett a környezetünkben lévő tárgyak is reagálnak a páratartalomra, kiszáradnak vagy megdagadnak. EZ sem a bútoroknak, sem a parkettának, vagy  bármyelyik használati tárgynak nem tesz jót. Törekedni kell az ideális hőmérséklet és relatív páratartalom elérésére.

Ezt szabályozatlan vagy szabályozott légcserével érhetjük el. A korábbi építkezési technika önmagában hordozta a szabályozatlan légcserét. A rosszul illeszkedő elvetemedett nyílászárók, folyamatos légcserét biztosítottak, látni lehetett, hogy lobog a függöny az ablaknál. Ez nagyban lerontotta a fűtés hatékonyságát, gyakorlatilag az utcát fűtöttük. Ehhez hozzájárult még a mostanihoz képest gyengébb építőanyagok felhasználása. Néhány tíz évvel ezelőtt, aki építkezni akart, nem talált ilyen árubőséget mint most nem volt sem megfelelő minőségű, sem mennyiségű építési anyag, a vásárló annak örült, ha egyáltalán bármit be tudott szerezni, a színek és a divat irányzatok itt háttérbe szorultak. A kivitelezési technológia sem volt olyan fejlett, mint napjainkban, ezáltal egy hőhídgazdag, túlszellőztetett, mai szemmel nézve drágán fentartható energetikájú ingatlan épült.

Ezekben az ingatlanokban is keletkezett elhasználódott levegő, ami az emberi jelenlét során párával, széndioxiddal dúsult. Ezt szabályozatlan légcserével oldották meg, hogy az elhasznált benti, és a friss kinti levegő megcserélődjön. Ez a szellőztetés. Ezzel a folyamattal ugyan kicseréltük az elhasználódott levegőt, de ezzel megbolygattuk a szoba hőmérsékletét, és relatív páratartalmát.

Szakemberek kidolgoztak egy olyan rendszert, ami a légcserét szabályozza. ennek hatására a fűtés is gazdaságosabb és a szobában uralkodó hőmérséklet és relatív páratartalom is egyensúlyban marad. Ez a folyamat a szabályozott légcsere. Ilyen eszközt minden üzletünkben megtalál a vásárló, munkatársaink, szívesen segítenek az érdeklődőknek.

Jó hírként szolgál, hogy ezt az eszközt, nem csak új építésű ingatlanba, és nem csak komplett nyílászárócserénél lehet alkalmazni, hanem gyakorlatilag majdnem minden fa és műanyag ajtóba, ablakba beépíthető utólag is. A nyílászáró teljes keresztmetszetén megfelelő szerszámmal rést kell marni, amibe belülről a légcserélő készüléket kívülről a rovarrácsot lehet felhelyezni. A bemarásnál nem elég a nyílászáróba furt lyukak sora, az nem biztosít megfelelő mennyiségű levegő áramlást. Fontos, hogy mindig vízszintesen helyezzük fel, mivel függőleges felhelyezés esetén a rovarrács a csapó esőtől nem véd.

Működési elve roppant egyszerű, amikor egy helyiségben többen tartózkodnak, vagy olyan tevékenységet végeznek ami több páratermeléssel jér, pl.: mosás, főzés, a szerkezet érzékeli a a megnövekedett páramennyiséget, és a páraérzékelő szellőzőelemek nyílnak, megtörténik a légcsere.
A szerkezet része egy belső poliamid anyagú belső szabályozó egység, ami a nedves levegő hatására ellazul, ezáltal kinyit a szellőző egység. Ezt a szellőző típust hívjuk higroszabályozásúnak. A szerkezet adatlapján feltüntetett garantált levegő hozam zárt állapotban is megtörténik, biztosítva ezáltal a helyiség optimális friss levegő ellátását. Ez a szerkezet igazán költségkímélő, hiszen a működéséhez nem szükséges sem napenergia, sem áramforrás. Működése télen nyáron biztos, felügyeletet, kezelést nem igényel.

Otthon tartózkodásnál, vagy munkaidőben, mikor nincs senki otthon, akkor is működik. Ezért sem lehet összehasonlítani a bukó-nyíló ablakok nyitási funkciójával, a résszellőző funkcióval. Míg a higroszabályozású  szellőző egy szabályozott költségkímélő, energiaigénymentes, addig a résszellőző funkció nem más mint egy elegáns szabályozatlan szellőzési forma. Nyílt égésterű gázkészülékekhez a fix hozamú szellőzőt javasoljuk mely alkalmas az égéshez szükséges levegő utánpótlására. Szaküzleteinkben, többféle szellőző közül választhat, legyen az fix vagy higroszabályaozású.

Korábbi cikkünk